Oliver Stone saját élményeire támaszkodva írta meg a fiatal, a háborús szolgálatra önként jelentkező, naív és lelkes Chris Taylor történetét, pokoljárását. Stone 1967-ben lépett be a hadseregbe, a dél-Karolinai Fort Jacksonban kapott gyalogsági kiképzést. 15 hónapot szolgált Vietnamban, 1968 áprilisától egy felderítő szakaszban, melynek tagjai későbbi alkotása több szereplőjének is mintájául szolgáltak. 1976 nyarán kezdett hozzá az első nagy hatású filmje – A szakasz – forgatókönyvének. A történetet eleinte egyetlen stúdió sem akarta megfilmesíteni, de tehetségére felfigyeltek. A Columbia Pictures megbízta Billy Hayes önéletrajzi könyvének – Éjféli expressz – forgatókönyv alakításával, melyért 1979-ben Oscar-díjat kapott.
A Szakasz a Vietnám trilógia második darabja, – első: a Salvador, utolsó: Született július 4-én – mely szembesítette a társadalmat az amerikai katonák által elkövetett kegyetlenségekkel és bűnökkel. Stone egy újfajta háborús filmet hozott létre, amely felrázta és sokkolta világszerte az embereket. Az alkotást nyolc Oscar díjra jelölték, melyből négyet meg is kapott (legjobb vágás, legjobb rendezés, legjobb film, legjobb hang).
A történet főhőse Chris Taylor (Charlie Sheen) az egyetemet hagyta ott, hogy Vietnámba menjen harcolni. A fiatal férfi feladta biztonságos hátterét és életkörülményeit, hogy részt vegyen egy olyan ügyben, amelyről azt hitte hazája érdekeit szolgálja. A szakaszt, melybe besorozzák, két tapasztalt katona vezeti: Barnes őrnagy (Tom Berenger), akit eleinte példaképének tekint, de később rá kell ébrednie, hogy velejéig romlott, és Elias őrnagy (Willem Dafoe) aki a kis csapatban, a nyugalom és a tisztesség megtestesítője. Elias mindig az első sorban harcol, példát mutatva ezzel embereinek, pedig már régen nem hisz a háború tisztaságában. Chris egy idegen világban találja magát, ahol nem lelkes amerikaiak indulnak harcba hazájukért, hanem elgyötört, magára maradt férfiak számolják a napokat, amelyek elválasztják őket a biztonságos hazaúttól.
Az alkotás elsöprő ereje abban rejlik, hogy mondanivalója semmit sem vesztett aktualitásából az elmúlt közel negyven év alatt. A film cselekményszála a vietnámi háború borzalmait és értelmetlenségét követi nyomon, de hátterében sokkal mélyebb dolgok bújnak meg. A rendező-forgatókönyvíró olyan provokatív kérdéseket fogalmaz meg, mellyel az emberek sokáig nem akartak, nem mertek foglalkozni.
A katonák elé egy koholt ellenségképet vetítettek, melynek következtében sokan elveszítették realitásérzéküket, és szörnyű kegyetlenkedéseket követtek el a vietnámi lakossággal szemben. A megdöbbentő az volt a dologban, hogy ezek az emberek nem érezték át tettük súlyosságát, hanem később azzal védekeztek, hogy a hazájukat szolgálták. A kormány nem vállalta a felelősséget a megtévesztésért, egyedül csak a katonákra ruházta át a háborús bűnöket. A háború befejezése után azok, akik Vietnámban harcoltak nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem tudtak visszailleszkedni a társadalomba. Egy újfajta helyzetben találták magukat: nemkívánatos személlyé váltak, és sokan gyilkosnak nevezték őket. Természetesen sokan a katonák közül már a háborúban rájöttek, hogy amit csinálnak az teljesen értelmetlen, de nem volt számukra visszaút. Mikor hazatértek nem voltak mások, mint szánalmas emberi roncsok, testileg és lelkileg is elhasználódtak.
Ez az alkotás nagyon mély mondanivalót hordoz magában, melynek a XXI. Században is nagy jelentősége van. Számos helyen a világon ma is háborúk folynak, melynek nagy része értelmetlen, és a katonák nem tudják pontosan mi az az eszme amiért küzdenek. Az egyes országok kormányai, kihasználják a tudatlan fiatalokat céljaik eléréséhez, pénzt, továbbtanulási lehetőséget, megbecsülést ígérnek katonai szolgálatuk fejében.
Mindenkinek a figyelmébe ajánlom ezt a filmet, melyet egy profi csapat munkája hozott létre. Oliver Stone nagyszerű érzékkel választotta ki szereplőit, akikből kipréselte a maximális színészi teljesítményt. Charlie Sheen-nek ez volt az első komolyabb szerepe, melyben tökéletesen megállta a helyét, és ez a szerep remekül megalapozta karrierjét. Tom Berenger és Willem Dafoe játéka tökéletes volt, a legapróbb személyiségjegyeket is, hitelesen adták vissza. Mindkét színész erős kisurgárzással rendelkezik, ezért még hitelesebbnek tűntek azok a jelenetek, melyben ellentétbe kerültek egymással. A mellékszereplők közül Kevin Dillont érdemes kiemelni, Bunny erőszakos, szélsőséges, öntörvényű karakterének megformálásáért.
Georges Delerue zeneszerző, Robert Richardson operatőr, és Claire Simpson vágó együttes munkája egy sötét borongós, drámai alaphangulatot kölcsönzött az alkotásnak, amely első perctől az utolsóig hatalmába keríti a nézőt.
Forrás és fotó: IMDb
