Sean Baker rendező leginkább a társadalmi periféria szélére szorult emberek, különösen a bevándorlók és a szexmunkások életéről szóló filmeket készít, melyeket hatalmas empátiával ad át nézőközönsége részére. Az Anora sem kivétel ez alól, mivel a címszereplő hölgy egy szexmunkás, aki a jobb élet reményében megy hozzá a fiatal orosz milliomoshoz. Az eleinte tündérmesébe illő helyzet szép lassan elkezd darabjaira hullani, míg a film végére a rideg valóság porrá zúzza a lány álmait. Baker korábbi filmjeivel ellentétben itt sokkallta könnyedebb, humorosabb hangvételt üt meg, természetesen a dráma végig ott “bujkál” a háttérben, de nem annyira markáns, mint előző alkotásaiban.
A fiatal Ani (Mikey Madison) egy Headquarter nevű elit sztriptíz klubban, ahol egy este megismerkedik Ivannal (Mark Eydelshteyn) egy orosz oligarcha fiával. Ivant megbabonázza a lány szépsége, ezért a klubon kívül is szeretne találkozni vele. A fiú eleinte csak egy-egy órát, majd később egy hetet szeretne Anival tölteni, de nem elégszik meg ennyivel és a zöld kártya reményében Las Vegasban feleségül veszi a lányt. Anit lenyűgözi Ivan laza életstílusa, gondtalansága, hogy nem aggódik semmin, és úgy gondolja, hogy a házasság mindkettejük számára kölcsönös előnyökkel jár majd: a fiú Amerikában maradhat, Aninak pedig nem kell többet a pénz miatt aggódnia mert ott lesz Ivan, hogy gondoskodjon róla. Viszont az élet hamarabb közbeszól mint ahogy azt a fiatalok gondolták, és Ivan rokonainak a megjelenésével elszabadul az őrület.
MInt ahogy már fentebb is írtam, az Anora egy kicsit kilóg Baker életművéből, mivel közelebb áll a vígjátékhoz, mint a drámához. Viszont ez nagyon jót tesz filmnek, mivel eszméletlenül szórakoztató, fiatalos és végig lendületes marad. Ivan szerepében Mark Eydelshteyn már a kinézete és gesztusai miatt is egy igazi humorforrás, annyira lazán alakítja az orosz aranyifjút, hogy a nézőnek önkéntelenül is mosolyra húzódik a szája. Kétségkívül Mikey Madison mellett, ő a másik nagy felfedezettje ennek az évnek, a következő hónapokban/években biztosan sokat fogunk még hallani róla. A címszereplőt alakító Mikey Madisonnal tökéletesen kiegészítik egymást, nagyszerűen működik kettejük között a kémia, ezért a néző is drukkol nekik és már-már elhiszi, hogy ebből az alkalmi kis kalandból lehet valami komolyabb, tartósabb dolog. Karren Karagulian és Vache Tovmasayan - az Ivan rokonait alakító színészek - egyszerűen fergetesek a rájuk osztott szerepekben, a legtöbb helyzetkomikum és abszurd jelenet hozzájuk köthető. Melettük még meg kell említenem az Igort alakító Yuri Borisovot, aki ugyan sokat nem beszél a filmben, de a tekintete mindent elárul. Igor a szótlan “megfélemlítőember”, akiről a film végére kiderül, hogy nem is annyira félelmetes.
Az Anora ereje a nagyszerű karakterekben és a néhol már fekete komédiába torkolló történetvezetésben rejlik. Baker nagyszerűen építi a karaktereit, és a játékidő végére mindegyik szereplő egy kicsit más lesz, van aki pozitív és van, aki negatív irányba változik. Anora személyiségének változása, kibontakozása nagyon szépen, lassan van felvezetve. A fal, amit a lány maga köré húzott védőbástyaként szépen lassan leomlik és a film végi szívszorító zárójelenetben teljesen védtelenül látjuk őt. Viszont mindezek ellenére Anora nem egy védtelen teremtés, hanem egy igazán erős női karakter, aki képes kiállni és küzdeni magáért és az álmaiért. Mikey Madison pedig egyszerűen káprázatos Anora szerepében és egy új ragyogó csillag Hollywood egén. Alakításáról csak szuperlatívuszokban tudok beszélni: ösztönös, természetes és nagyszerűen használja női vonzerejét is. Szívesen látnék egy Golden Globe és egy Oscar szobrocskát is a kezében, mivel a jelölésig biztosan el fog jutni.
Az Anora számomra az év egyik legkellemesebb meglepetése, szokatlan humora mellett egy igazán emberi és friss alkotás. Sean Baker megérdemelten vitte el a Cannesi Filmfesztivál fődíját, és várhatóan a nagyobb díjátadókat is végig fogja tarolni.
Hazai bemutató: 2024. november 7.
Forrás és fotó: UIP-Duna Film
