Közel öt évet kellet várni Miles Morales és a pókverzum visszatérésére. Az első rész az Irány a Pókverzum a legjobb Pókember feldolgozás, ami eddig készült, így eléggé magasan volt a léc, vajon tud-e még újat mutatni a Phil Lord-Christopher Miller páros? Már az első rész is felrúgta a megszokott dramaturgiát és történetvezetést, viszont a Pókember: A Pókverzumon át 19-re húzott lapot, emiatt eléggé megosztó lesz a nézők körében. Kicsit úgy kell elképzelni, mint egy hosszú Rick & Morty részt: zseniális viszont nem mindenki bír egyszerre 2-3 epizódnál többet megnézni, mert iszonyúan tömény. A Pókverzumon át a maga 140 percével - hiába hangzik hosszúnak - mégis rövidnek bizonyul, mivel annyi információt kapunk a 2,5 óra alatt, amin még napok múlva is gondolkozhatunk és elméleteket szövögethetünk, amíg várunk a 2024-ben bemutatásra kerülő 3. részre.
Miles Morales, ahogy az első részben is megszokhattuk továbbra is a laza, barátságos Pókember figurát nyomja, komolyabb, kihívást jelentő ellenfél nélkül. Emiatt egy látszólag ártalmatlannak tűnő rosszfiú olyan erőre tesz szert, ami a multiverzum összeomlásához vezethet, melynek következtében teljes világok pusztulhatnak el. Itt lép a képbe a interdimenzionális Szuper-Pók csapat, melynek együtt kell megküzdenie egy dimenziókon átívelő fenyegetéssel.
Tudom, tudom, ahogy most leírtam ez kísértetiesen hasonlít a Doctor Strange az őrület multiverzumában és a Pókember: Nincs hazaút című Marvel filmekre, de biztosíthatok Mindenkit, hogy a Pókverzumon át, olyan Pókember sztori, amit előtte még nem láthattunk soha, és elképzelni sem tudtunk volna hasonlót. A film nagy erőssége a meglepetés erejében rejlik, mind a történetvezetésben, a fordulatokban az iszonyúan erős és kiszámíthatatlan látványvilágban és a karakterek fejlődésében. Lehet, hogy meglepően hangzik, hogy azt írtam, hogy a vizuális megoldások kiszámíthatatlanok, de igazából így van. Az a rengeteg kreatív ötlet, és részletgazdagság, átmenet a film, a képregény, a kézzel rajzolt- és számítógépes animáció között egyszerűen egyedülálló, soha nem láttam még korábban ilyet. Szó szerint tátva maradt a szám, annyira lehengerlő, és az ahogy a tötrénethez igazítják a színválasztást nagyon egyedi: az érzelmesebb részeknél pasztell, a drámánál olyan mintha erősebb tussal dolgoztak volna és emiatt markánsabbnak tűnnek a karakterek jellemvonásai, a végéhez közeledve pedig egyre jobban helyet kapnak a neon színek.
A pazar látvány mellet kapunk egy szépen emelkedő és fordulatokban gazdag történetet, mely szinte minden elképzelhető filmes műfajt magábafoglal, összegyúr, átdolgoz és át is értelmez. Emiatt néha csapongónak tűnik a történetvezetés, de a végére szépen összeáll és egy jól felvezetett cliffhanger-el végződik. Valamint egy olyan filmtörténetileg is jelentős drámai kulcsjelenetnek lehet tanúi, amilyet utóljára talán a Birodalom visszavág-ban láthattunk. Tudom így leírva túlzásnak tűnhet, de így van.
Eddig leírtam minden szépet és jót, így most hogy teljes legyen a kép - és ne érjen az elfogultság vádja - megemlítenék néhány dolgot, ami miatt egy pókszálnyival alulmarad az első részhez képest. Mivel 2024-ben érkezik a 3. rész, így kicsit érződik a filmen, hogy ez egy felvezetés az utolsó egyben befejező részhez. Sok történetszál és konfliktus marad megoldatlanul, és a befejezéssel újabbakat is generálnak, ami nem feltétlenül rossz, de van akinek bosszantó lehet. Ami még paradox érzést kelthet az a film tempója, ami néhol iszonyúan pörög (főleg az utolsó 1 óra), máskor viszont eléggé lassú. Természetesen ez a lassúság sem feltétlen negatívum, mert a karakterek bemutatására szánják ezt az időt, de mégis diszionáns érzése lehet tőle a nézőnek.
Minden összevetve a Pókember: A Pókverzumon át egy filmtörténileg jelentős és maradandó alkotás, ami új dimenziókat nyit meg az eddigi Pókember történetek után. A megtekintést mindenképpen IMAX-ben javaslom, mivel ez a fantasztikus és féktelen látványvilág megérdemli a legnagyobb vásznat.
Hazai bemutató: 2023. június 1.
Forrás és fotó: InterCom
