Spielberg ihlette a Hang nélkül ötletét
2023. szeptember 13. írta: henisz

Spielberg ihlette a Hang nélkül ötletét

quiet_place_day_one.jpgHatalmas siker volt a Hang nélkül 2018-ban, az éles hallású földönkívüliek elől menekülő család kalandjai 341 millió dollárt hoztak össze a mozipénztárakban, és a kritika is kedvezően fogadta a filmet. Folytatása is született hasonló zajos sikerrel, és hamarosan mozikba kerül a Hang nélkül: Első nap is, amely az előzményeket meséli el. Mi több, tervben van a Hang nélkül 3. is, amelyben a remények szerint visszatér a második részben szereplő Cillian Murphy – a női főszereplő, Emily Blunt ugyanis nélküle nem tudja elképzelni az újabb folytatást.

Közben kiderült, hogy Steven Spielberg keze ebben a franchise-ban is benne van, még ha közvetve is. A filmek forgatókönyvíró-rendezője és az első rész főszereplője, John Krasinski elárulta, hogy az 1993-as Jurassic Park egyik jelenete adta a Hang nélkül alapötletét. Történetesen a konyhai kaland, amikor a gyerekek elrejtőznek a mosogató mögé a velociraptorok elől, és pisszenni sem mernek, nehogy a ragadozó dinók felfedezzék őket. 

„Ez a jelenet mindig is ott motoszkált a fejemben, egyszerűen képtelen voltam elfelejteni – idézi Krasinskit a FandomWire. – Leginkább az ragadott meg benne, hogy látszólag nem volt kiút abból a helyzetből. Ha megmukkansz, meghalsz, ha rohanni próbálsz, rögtön véged, de neked akkor is annyi, ha mozdulatlan maradsz. Azt gondoltam, ebbe a szituba annyi minden bele van sűrítve, hogy egy egész filmet ki lehet bontani belőle. Aztán kiderült, hogy ez tényleg így van.”

Hazai bemutató: 2024. március 7.
Hazai bemutató: UIP-Duna Film

A bejegyzés trackback címe:

https://movieaddicted.blog.hu/api/trackback/id/tr7818213833

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása