Újabb részlet derült ki Hang nélkül: Első nap című filmről
2023. november 03. írta: henisz

Újabb részlet derült ki Hang nélkül: Első nap című filmről

quiet_place_day_one.jpgKedvező fogadtatásra talált a tesztvetítésen a Hang nélkül: Első nap, amely a nagy sikert aratott Hang nélkül 1-2. történetének előzményeit meséli el. Mint a cím is elárulja, a film a hangra érzékeny földönkívüliek támadásának legelejét meséli el, ahol a történet hősei a világ leghangosabb városában, New Yorkban menekülnek a szörnyek elől. A tesztvetítés közösége főleg azt értékelte, hogy a film, miközben bőségesen hozza az elvárt rémségeket és izgalmakat, a drámai feszültséggel sem marad adós. A középpontban a két menekülő hős –Lupita Nyong’o és Joseph Quinn alakítják őket – kapcsolata áll, és ez ragadja meg igazán a néző figyelmét. A korai értékelések szerint az emberi kapcsolatok ábrázolása most még inkább előtérbe kerül, mint az előző két filmben, pedig a jellemábrázolás ott is erős volt, és a menekülő család érzelmi életének fordulatai legalább annyi izgalmat szolgáltattak, mint az akciók.

A Hang nélkül: Első nap tehát kamaradrámaként is megállja a helyét, ami nyilván összefügg a rendező személyével. Tavaly nagy meglepetést keltett, hogy Michael Sarnoski lett a rendező, akinek első nagyjátékfilmje, a Disznó 2021 egyik legnagyobb kritikai sikert aratott filmje volt, 37 díjat és 74 jelölést szerezve. A Disznó ismét bebizonyította, hogy Nicolas Cage még mindig napjaink egyik legjobb színésze, Sarnoskit pedig igényes szerzői filmesnek könyvelték el. Ezért merült fel a kérdés, hogy miért vállal feladatot egy franchise-ban – nos, kiderült, hogy a rendező szintet tud lépni akkor is, ha egy sorozat harmadik részét bízzák rá.

Apropó, harmadik: előkészületben van a Hang nélkül 3., amelyben az eredeti család történetét folytatják. Azt nem tudni, hogy a főszereplő Emily Blunt és Cillian Murphy mellett John Krasinski is visszatér-e, a rendezői székbe, elméletileg nem zárkózik el a feladat elől. A film bemutatását 2025 tavaszára tervezik.

Hazai bemutató: 2024. június 28.
Fottás és fotó: UIP-Duna Film

A bejegyzés trackback címe:

https://movieaddicted.blog.hu/api/trackback/id/tr2218250029

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása