Rémisztő volt az Oppenheimer címszerepe
2023. június 15. írta: henisz

Rémisztő volt az Oppenheimer címszerepe

novas-imagens-do-filme-oppenheimer_1.jpgRégóta várt arra Cillian Murphy, hogy főszerepet kapjon Christopher Nolan valamelyik filmjében. Ő a rendező egyik kedvenc színésze, szerepelt is öt nagy sikerű filmjében (Batman-trilógia, Eredet, Dunkirk), de eddig nem ő vitte a prímet. Az atombomba atyjáról szóló Oppenheimer forgatókönyvét azonban már úgy írta Nolan, hogy az ír színész járt az eszében. „Hatalmas terhet raktam ennek a központi karakternek a nyakába – mondta Nolan az Empire magazinnak. – Mindig is óriási feladat lett volna egy ilyen típusú hőst alakítani, de az egész filmet cipelni teljesen szubjektív módon, az végképp embert próbáló feladat. Ezért gondoltam Cillianre.”

Murphy szintén az Empire magazinnak azt mesélte, hogy rémisztő kihívás volt Oppenheimer karaktere, mert éppen olyan szerep, amilyenről egy színész sokáig csak álmodni mer. „Sokszor kap az ember olyan szerepet, amiről úgy gondolkodik, hogy majd kirázza csuklóból, és remélhetőleg jó lesz a kaja a forgatáson – mondta Murphy. – De ez nem olyan volt. Először megrémültem a feladattól, de felébredt bennem az éhség is a nagy kihívás iránt, be akartam kebelezni a karaktert és ezt az egész feladatot.”

Nolan thrillernek tartja új filmjét, mert nem csupán arról szól, hogyan és milyen áron alkották meg a történelem első tömegpusztító fegyverét, de azt az erkölcsi küzdelmet is bemutatja, amelyet Oppenheimer önmagával vívott, majd az amerikai kormányzattal szemben kényszerült felvenni a kesztyűt, mert szovjet ügynökként bélyegezték meg baloldali szimpátiái miatt, és kitiltották az többek között általa elindított atomprogramból.

Hazai bemutató: 2023. július 20.
Forrás ás fotó: UIP-Duna Film

A bejegyzés trackback címe:

https://movieaddicted.blog.hu/api/trackback/id/tr6518147196

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása