Imádják a nézők az Oppenheimert – hazai eredmények
2023. július 31. írta: henisz

Imádják a nézők az Oppenheimert – hazai eredmények

novas-imagens-do-filme-oppenheimer_2.jpgAz Oppenheimer című filmet a premier óta több mint 240 ezer néző nézte meg Magyarországon, ami 495 millió forint feletti jegybevételt jelent a mozikban.

Ezzel az Oppenheimer a rendező Christopher Nolan második legnagyobb bevételt termelő filmje jelen pillanatban itthon - az Eredet után, amelynek végső eredménye 510 millió forint felett volt a 10 éves évfordulós vetítésekkel együtt.

A különbség jelenleg mindössze 15 millió forint, úgy, hogy az Oppenheimer mindezt 11 nap alatt érte el a hatalmas érdeklődésnek köszönhetően.

További érdekesség, hogy a film feliratos változatát – különösen az IMAX formátumot - a Magyarországon átlagosnak tekinthetőnél jóval többen választják a szinkronizált verzióval szemben.

Nézőszámban még három korábbi Nolan-alkotás előzi meg az Oppenheimert, de a nézők lelkesedésének és a jó kritikáknak köszönhetően a film valószínűleg elég hosszan lesz ahhoz a mozik műsorán, hogy utolérje a korábbi filmeket.

Forrás és fotó: UIP-Duna Film
Már a mozikban!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://movieaddicted.blog.hu/api/trackback/id/tr3918183257

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása