Halálos iramban 10.: ki hal meg az utolsó részben a főhősök közül?
2023. április 24. írta: henisz

Halálos iramban 10.: ki hal meg az utolsó részben a főhősök közül?

ff10_jelenetfoto_11.jpgTöbb jel is arra mutat, hogy az egyik (vagy több) fontos szereplő meghal majd a Halálos iramban 10-ben, ami az utolsó rész első feleként kerül a mozikba hamarosan. (A nagy finálé olyan monumentálisra sikeredett, hogy két egész estés mozifilm lett belőle.) Egyelőre nem tudni, ki távozik majd erőszakos úton Dominic Toretto (Vin Diesel) családjából, de az tény, hogy az ilyen lépés nagyon ritka a sorozat történetében. Inkább az ellenkezője jellemző: ha néhanapján el is tesznek láb alól egy hőst a drámai hatás fokozása kedvéért, később visszahozzák közkívánatra, így járt Han (Sung Kang) és Letty (Michelle Rodriguez) a sorozat merész meglepetésekben bővelkedő húsz éve során.

Honnan lehet sejteni, hogy a fináléban tragikus fordulat várható? Ezt sugallják az előzetesek, de Louis Leterrier rendező is utalt már erre. „A westernekben a hősök végül belelovagolnak a naplementébe, de mi nem vagyunk olyanok – mondta a francia rendező a Total Filmnek. – Eljött a történet vége, és bátran emelhetjük a téteket, sokkal magasabbra, mint korábban.”

Leterrier kijelentése talán további magyarázatul szolgálhat arra, miért távozott Justin Lin a rendezői székből nem sokkal azután, hogy megkezdődött a Halálos iramban 10. forgatása. Lin a szériából öt filmet jegyez, tehát oroszlánrésze volt a sikerben, és producerként ottmaradt az utolsó részben is, de a rendezést már nem vállalta. Röviden úgy indokolta a dolgot, hogy „nem akar idegbajt kapni”, emögött a fő ok állítólag az volt, hogy csúnyán összeveszett Vin Diesellel – ahogyan korábban Dwayne Johnson is –, ezért jött a helyére Leterrier, aki újraíratta a forgatókönyvet, nyilván Diesel és a stúdió nyomására. Lehetséges, hogy a főhősök némelyikének kiiktatása ilyen úton került a történetbe, sőt Lin emiatt távozott.

Persze ettől még mindig nem lehet tudni, ki hal meg a végén. A legmerészeb fantáziájú rajongók még Diesel karakterét sem zárják ki – ez attól függ, hogy Leterrier-t idézve az alkotók mennyire hajlandók emelni a tétet.

Hazai bemutató: 2023. május 18.
Fossár és fotó: UIP-Duna Film

A bejegyzés trackback címe:

https://movieaddicted.blog.hu/api/trackback/id/tr2218109514

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása