Back To Black kritika
2024. május 04. írta: henisz

Back To Black kritika

Szerző: Árvai Fanni

back_to_black_cover.jpgA Back to black egy szomorkás ballada, avagy betekintés egy kiváló énekesnő botrányos életébe és toxikus szerelmi kapcsolatába.

A film szinte csak Amy Winehouse és egykori férje Blake Fielder-Civil se veled, se nélküled románcára fókuszál, amivel azt próbálja szemléltetni, hogy az énekesnő mennyire impulzív volt, amikor dalai megszülettek, és mennyire inspirálták őt a magánéleti krízisei, amikor ihletet kapott és elkezdte megírni a sajátos dalszövegeit és egy újabb legendás dal született kezei közt.
7.jpgPersze Amy Winehouse jelenség nem lenne Mark Ronson nélkül olyan átütő és sikeres, hiszen a bevallottan munkamániás producer és Oscar-díjas zeneszerző, valami egészen egyedien ötvözte a 60-as évektől napjainkig fontos női előadók esszenciális tehetségét, és Amybe konvertálta, létrehozva a világ egyik legsikeresebb albumai közt számontartott, a filmnek is címadó Back to Black albumot. Az album a 2006-os megjelenésétől kezdve elsöprő sikert aratott, az énekesnő 2011-es halálával, pedig újra az eladási listák élére került. A filmben sajnos csak említés szintjén került be Mark Ronson neve, sem ő, sem őt helyettesítő színész nem jelent meg a filmben, amely egyes pletykák szerint a kivágott jelenetek miatt van, a film készítő szerint viszont ez volt az eredeti terv, hogy a producert egyáltalán nem teszik bele a műbe. Érdekes koncepció, már csak azért is, mert a film készítésének elején maga a Mark Ronson volt az, aki körbe vezette a stábot stúdiójában és készségesen bemutatta az Amy-vel való közös munkát és örömmel anekdotázott a 2006-os album munkálatairól és Amy nagyszerűségéről.

Az apa tisztára mosdatásaként is lehet értelmezni ezt a filmet, egyfajta válaszként a 2015-ben bemutatott Amy - Az Amy Winehouse-sztori című dokumentumfilmre, amely azon túl hogy a Ronson-al való destruktív életmódot egy percig sem kívánja elrejteni, akár archív felvételekkel is ábrázolva, rávilágít az apja igazi zsarnokoskodó természetére, és könnyű szerrel lehet, hogy a lánya halálba hajszolásának is egyik lehetséges okára. Az tény, hogy Sam Taylor-Johnson rendező (A szürke ötven árnyalata) Back to Black-jét Amy apja Mitch Winehouse igazgatta, és erősen beleszólt annak felvételeibe. Tette ezt úgy, hogy a végeredmény egy nagyon óvatos, mondhatni píszí film, azokra nézve, akiknek valaha is köze volt az énekesnő életéhez. Kivéve Blake-et. Blake a végletekig be van sározva, bár joggal, mondhatnánk, hogy arra fut ki a film, hogy az ő toxikus szerelmi játszmájuk vezetett Amy bukásához. Letagadhatatlan, azonban hogy miatta születtek Amy ikonkus dalai, ő volt a katalizátora Amy művészetének. Az már persze egy újabb morális dilemmát feszeget, hogy mi lett volna, ha nem sodródnak bele közösen a szerfüggőségbe és a magánéleti botrányokba, vajon akkor is így alakul Amy karrierje, meg lehetett volna őt menteni egy újabb rehabbal vagy halála a Ronson-al való első találkozáskor már meg volt írva. Minden esetre a film nagyon erre játszik, hogy Ronson nélkül nincs Amy, és amint a fiú börtönbe került, majd szakítanak, rövid úton ami élete a végzetbe csúszik.
back_to_black_06.jpgKevés betekintést kapunk magába a zenészi élet velejárójába. Az már a film kezdő képkockáinál körvonalazódik, hogy a lány számára mennyire alapvető a zene, és a családi rendezvényektől kezdve a kocsmai zenegépek retro hangzásvilágán át, csak úgy itta magába a zenei hatásokat. Tehetsége pedig folyton elismerést kapott barátai és családja látszólag szerető közegében, nagymamája hatása és ikonikus alakja pedig elképesztően inspirálta Amy-t. Nagyon keveset látunk az otthoni krízisekből, pedig a lánynak kijutott belőle, szülei korai válásával, fiatalon már kétlaki életével, szüleinek való megfelelésből, egyedül imádott nagymamája halála kerül fókuszba. Pedig a családi tragédiák elvitathatatlanok, már csak amiatt is mert Amy nagyon fiatalon 18 évesen került a rivaldafénybe és szinte még gyerekként kellett megélnie a hirtelen rázúduló sikert és ezzel együtt az otthoni állapotokat is kordában tartania. Ebből a felelősségből igyekszik kibújni az apa, és tiszta lappal elfedni vagy éppen eltitkolni a szomorú valóságot ami a fent említett 2015-ös Asif Kapadia rendező Amy- Az Amy Winehouse-sztori dokumentumfilmjében ott van feketén fehéren.

Szerelmi drámának igazán kiemelkedő a botrányok érintőleges bemutatásával, de a fontos színészi alakításokkal. Nehéz ugyanakkor elképzelni, hogy az énekben és a színészetben valóban tehetséges Marisa Abela egy ilyen autentikus énekesnőt megformáljon. Túl makulátlan, ahhoz a fajta életfelfogáshoz, ami Amy-ben zsigerileg megvolt. Ez persze nem von le a tehetségéből, egyszerűen csak néha elgondolkodunk, hogy valóban Amy-t az énekesnőt és a férjét látjuk, vagy egy átlagos angol középosztálybeli ifjú szerelmespár civakodását és útkeresését?

Jack O'Connell a Skins nevű méltán népszerű young adult sorozatból ismerhetjük, újra hozza a tipikus angol rosszfiút aki nulla felelősségvállalással, balhét balhéra halmozva, kocsmai lébecolással tölti a napjait és közben marhára jól érzi magát a bőrében. A film egyik legkarizmatikusabb jelenete a szemünk láttára szövődő és pillanatok alatt romba dőlő románc a kocsmai jelenetben bontakozik ki, ha a szerelmet kéne definiálni valahogy nem is lehetne megkapóbban. Ebben van a film erőssége, hogy megmutatja, hogy két ilyen szenvedélyes karakterben, mekkora erők munkálkodnak és hogyan sodorják egymást egyik rossz döntésből a másikba, miközben még mindig piszkosul fiatalok. A film gyengeségei közé sorolható, a nagy váltások a cselekményben, mintha ezzel a rendező az énekesnő delíriumos állapotára próbálna reflektálni, egyik jelenetből ugrunk néha rávezetés nélkül a másikba, és ha hihetünk a pletykának, komoly vágásokkal lettek lenyesve az egyesekre rossz fényt vető jelenetek.

Akárhogy is történt a valódi Amy életéből csak egy szeletet kapunk, pedig annyi izgalmasat lehetne még mesélni a 2000-évek egyik legkiemelkedőbb és legeredetibb női előadójáról, aki a jazz szeretetével és a műfaj újraélesztésével könnyű zenei listák élére jutott.

Reméljük egyszer egy kendőzetlenül őszinte feldolgozás is születik majd nagyjátékfilm formájában az énekesnőről, hiszen joggal megérdemli. Ha tényekre akarunk támaszkodni, akkor addig is be kell érnünk Amy-Az Amy Winehouse-sztori Asaf Kapadia Oscar-díjas dokumentumfilmjével.

Szerző: Árvai Fanni

Haza bemutató: 2024. április 11.
Forrás és fotó: UIP-Duna Film

A bejegyzés trackback címe:

https://movieaddicted.blog.hu/api/trackback/id/tr4218396595

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása