A galaxis őrzői 3. kritika
2023. május 02. írta: henisz

A galaxis őrzői 3. kritika

galaxis_orzo3_12v_facebook_cover_1640x624px.jpgA Galaxis őrzői a Marvel univerzum egyik ékköve, mely nem hasonlítható egyetlen MCU-filmhez sem. Ebben vannak a legjobban megírt és legszerethetőbb karakterek, akik a közel 10 év során a szívünkhöz nőttek. Az Sfejek 6 év után elindulnak egy utolsó, végső kalandra, ami a Marvel univerzum egyik legemlékezetesebb útja lesz. A harmadik rész megőrzi az előző filmek hangulatát, viszont ebben már jóval markánsabb a drámai szál, mely az alkotás elejétől egészen a végéig jelen van. A korhatár besorolás ugyan 12-es, viszont ennek ellenére sem javasolnám kisgyermekeknek megtekintésre, mivel sok jelenet megterhelő lehet számukra (is).

A történetről csak annyit árulnék el, hogy ez az Őrzők eddigi legkomolyabb és legszívfacsaróbb kalandja, melyben - MCU szinten is - az egyik leggonoszabb és legszadistább ellenséggel találják szembe magukat. Ebből kifolyólag az erőszak ábrázolása is teljesen más, mint az előző részekben, sokkal naturalisztikusabb és durvább, mint amit megszokhattunk. A vol. 1-2. kis tündérmesének tűnik ehhez a filmhez képest, melyben a poénok és könnyed jelenetek arra szolgálnak, hogy feloldják a megterhelő részek utáni felgyülemlett feszültséget. Természetesen minden poén a helyén van, és teljesen beleillik a történet folyamába, de itt már inkább a drámán van a hangsúly, ami egy nagyon bátor és bevállalós lépés volt a stúdió részéről. Ha végigveszem magamban az MCU filmjeit, nem nagyon találok olyat, ami ennyire tragikus- és sötét húrokat pendített volna meg, mint ez az alkotás. 
kwc7000_trl_comp_frm_v0177_1079_r.jpgA nagyszerűen kidolgozott történet mellé kapunk egy egészen egyedi, színpompás látványvilágot, amitől minden sci-fi rajongónak repdesni fog a szíve a boldogságtól. A csata- és akciójelenetek sokkal kidolgozottabbak, látszik, hogy több időt- és pénzt fordítottak rá. A színészek egytől-egyig kihozzák magukból a maximumot, viszont Chris Pratt az, aki az első rész óta a legnagyobb fejlődésen ment át. A zenék még mindig eléggé fülbemászóak, de kissé alulmaradnak a vol 1-2.-höz képest. A sok pozitívum mellet van néhány butaság és logikátlanság a filmben, de még ezek sem tudják elrontani a moziélményt

A Galaxis őrzői 3. méltó búcsú az MCU legendás hőseitől. Ennél  szebben, jobban és elegánsabban nem is lehetett volna lezárni ezt az egy évtizeden átívelő kalandot. Az biztos, hogy ezután nagyon oda kell tennie magát a Marvel-nek, hogy betöltse azt az űrt, amit kedvenc Sfejeink hagytak maguk után.

Szerintem: 90%

Hazai bemutató: 2023. május 4.

Forrás és fotó: Forum Hungary

 

A bejegyzés trackback címe:

https://movieaddicted.blog.hu/api/trackback/id/tr1618115474

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mesterséges Geci 2023.05.03. 20:32:23

Röviden összefoglalva: elcseszték, mint a Harry Pottert anno. Volt egy sci-fi vígjáték, amiből drámát, tragédiát varázsolt valami félhülye filmes.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2023.05.05. 23:36:20

A Végjáték óta a legjobb #mcu film (tudom, a léc sajnos meglehetősen alacsonyan volt azóta, de ez köröket ver mindenre együtt is akár) és valami gyönyörű ellentétpárja a Végtelen háborúnak. Thanos megmutatta, hogy csak a számok számítanak, hogy mindenki egyformán "kék", most Gunn pedig azt, hogy minden élet számít. A jó sci fi az ami a saját korára reflektál kegyetlenül és ez azt teszi. Mióta ember az ember azóta akar tökéletesíteni mindent maga körül, és azóta nem látja be, hogy alapból minden az ahogy van. Aktuálpolitikailag is erős a film, nem a rasszista, de minimum alt right-os megúszós, terelős all lives matter, hanem tényleg! illetve a család az család olyan erős üzenete, hogy tuti nem lesz a film fidezses sose...
Nagyon várom, hogy mit csinál Gunn a #dc vel, mert ezen trilógia alapján nem kell félnünk!

Mesterséges Geci 2023.05.06. 08:35:05

@doggfather: "minden élet számít" -> erről mostanában a BLM jut eszembe, meg az, hogy a github a master branch-ből maint csinált miattuk.
Mindezekről meg a nyíltan náci fasságokat terjesztő Kanye West, akit elfelejtettek felvilágosítani arról, hogy a bőre nem a napozástól lett sötétbarna. :D
süti beállítások módosítása