Emily Blunt elárulta, kiről mintázta A kaszkadőr hősnőjét
2024. március 27. írta: henisz

Emily Blunt elárulta, kiről mintázta A kaszkadőr hősnőjét

a_kaszkador_jelenetfoto_5.jpgA hamarosan látható A kaszkadőr című akció-vígjátékban Emily Blunt egy Jody Moreno nevű elsőfilmes rendezőt alakít, aki éppen nekilát élete legnagyobb feladatának, amikor eltűnik a filmje főszereplője. Szerencsére kéznél van a produkció kaszkadőre, Colt (Ryan Gosling), hogy megoldja a rejtélyt. A helyzetet kissé bonyolítja, hogy Colt egyben Jody exe is, és az egymás iránt táplált érzelmek még nem is hunytak ki teljesen.

Blunt karaktere mindjárt a kezdetek kezdetén komoly átalakuláson ment keresztül. „Jody a történet első változatában még sminkeslány volt, de aztán elsőfilmes rendezőt csináltunk belőle, hogy Emilyn minél nagyobb legyen a nyomás” – árulta el a Total Filmnek Kelly McCormick producer, aki egyben a film rendezője, David Leitch felesége.

„Jodyt közösen építettük fel, mert arra törekedtünk, hogy minél zaklatottabb csaj legyen – mesélte Emily Blunt.Az volt az ötlet, hogy Jody teljesen ki van akadva, mert ott van a nyakán ez az egész rémes forgatás, ami eleve túl sok neki a sok szaladgáló meg ordibáló emberrel, és akkor még a vezető színésze is kámforrá válik.”

Blunt azonban azt is elárulta, hogy Jody karaktere sokat köszönhet Greta Gerwignek, a Barbie rendezőjének. „Jócskán merítettem Gretából, az ő sugárzó embersége és derűs kedélye beépült Jodyba, aki csakis azért nem esik atomjaira a káosz közepette, mert áthatja valamilyen belülről jövő szeretet és gyógyíthatatlan optimizmus. Végül ez segíti át minden akadályon.” 

Hazai bemutató: 2024. május 2.
Forrás és fotó: UIP-Duna Film

A bejegyzés trackback címe:

https://movieaddicted.blog.hu/api/trackback/id/tr6118364881

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása