Nagyon sűrű lett az új Transformers-mozi
2023. június 06. írta: henisz

Nagyon sűrű lett az új Transformers-mozi

transformers_cover.jpgMeglepően rövidre sikeredett a robotos mozisorozat hetedik darabja, a Transformers: A fenevadak kora. Nem kell megijedni, a film így is 2 óra 7 perces, és ebbe az időtartamba minden belefért, amit a közönség az eddigi sikerek alapján elvár. Vagyis nagyon sűrű a mozi, a bő kétórás játszási idő mindössze a korábbi opuszokhoz képest tűnhet rövidnek. A rövidségi rekordot az eggyel korábbi film, az Űrdongó tartja 1 óra 54 perccel, de a kezdetekre igazán nem lehet panasz ebben a tekintetben. A sorozatot indító első darab 2 óra 24 perces volt, míg a csúcson 2 óra 45 perces tombolást hozott A kihalás kora.

Az elővetítések alapján csupa jó kritika született, amelyekben szó esik arról is, minek köszönhető, hogy a Transformers: A fenevadak kora nem a hosszúságával próbál babérokra törni. Az ítészek kiemelik, hogy az új film nagy hangsúlyt fektet a karakterek kidolgozására, ezzel megágyazva az újabb szériának, ezért takarékosabban adagolja a zúzást, ami az első öt filmet jegyző Michael Bay védjegye volt. Bay egyébként, ha le is mondott a rendezésről, továbbra is producere a franchise-nak, ami garantálja a lenyűgöző látványt és szó szerint robbanékony akciókat.  

A filmet elismerő kritikák kiemelik, hogy már a zenéje megéri a mozijegy árát, mert a kilencvenes évek hiphopja soha nem szólt még ilyen jól, mint most, amikor a robotos hajszához és törés-zúzáshoz szolgáltatja a ritmust. A Wu-Tang Clan, LL COOL J vagy Notorious B.I.G. csak néhány nagy név a klasszikusok közül.

Hazai bemutató: 2023. június 8.
Forrás és fotó: UIP-Duna Film

A bejegyzés trackback címe:

https://movieaddicted.blog.hu/api/trackback/id/tr5618139700

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása